Vegyes érzelmekkel tölt el, ahogy őszbe fordul a nyár, pedig mindegyik évszakot szeretem. Mégis, ahogy augusztus elején észreveszem, hogy változni kezd a napfény színe, és ahogy fokozatosan egyre jobban és jobban érzem a levegőben az ősz félreismerhetetlen illatát, mely nem is annyira illat, mint inkább egy hangulat, kissé hanyatlik a lelkemben is a fény egy időre. Nehéz elengednem a nyár szabadságát, amit a meleg és a napfény ad. A bőségét, amit a rengeteg zöldség és gyümölcs jelent. A tücskök ciripelését, azt az érzést, hogy minden él és lélegzik.
Ugyanakkor tudom, hogy az ősz is gyönyörű, hiszen a lassú beérés és elmúlás az, ami igazán értéket ad a nyárnak, és magának az életnek is végső soron. Mert ha valami nem véges, akkor sokkal nehezebb értékelni, hogy van. Ennélfogva akár egyszerű is lehetne az életünk, hiszen minden véges, tehát mindent értékelhetnénk megfelelőképpen. Mégsem tesszük. Azért nem, amiért a nyarat sem tudjuk úgy értékelni, és most, hogy ősz van, talán ezt sem. Mert nem állunk meg és szánunk rá időt, hogy észrevegyük és engedjük hogy átjárja a sejtjeinket, hogy áramoljon, hogy jelen legyen bennünk, ahogy mi is jelen vagyunk benne.
Megálltam hát a park közepén. Nem messze tőlem egy mókus ásott a fűben. A fákon már sárgultak a levelek, de még a zöld szín volt az uralkodó. Hallottam a madarak csicsergését. Éreztem az őszi nap kedvesen cirógató melegét az arcomon. Számban nem régen megevett szilva utóíze lebegett, míg orromban ott volt a kis kupacba összehordott avar illata. Kellemes, napfényes, békés őszi délután volt. Én pedig az öt érzékszervemet tudatosan használva horgonyoztam le a figyelmemet a pillanathoz, amit éppen megéltem, így tudatosítva, milyen behatások érnek engem az itt és mostban.
Tudtam, hogy közvetve ez egyenletesebbé teszi a légzésem, normalizálja a sietős sétától fentebb szaladt pulzusszámom, lentebb viszi a testemben lévő, stresszért felelős kortizol szintet, és aktivizálja a paraszimpatikus idegrendszeremet, ami mind-mind nyugtató és stabilizáló hatással bír. De mindezek mellett, ami igazán lényeges volt nekem ebben a pillanatban, az a melegség és hála érzése, amit az okozott, hogy hagytam időt és lehetőséget magamnak arra, hogy jelen legyek a pillanatban, és tudatosulhasson az ősz elképesztő sokszínűsége és mesés értékei. És ehhez nem kellett más, csupán egy másfél perces, rövid gyakorlat.
Érdemes kipróbálni, ha van kedvetek. Keressetek valamit, amit láttok, amit hallotok, amit érzékeltek a bőrötökön keresztül vagy a testeteken belül, amit szagoltok és amit ízleltek ebben a pillanatban. Nevezzétek meg magatoknak.
Üdv a pillanatban.
Pszichomókus 