A legsötétebb éjszaka

Ma van az év leghosszabb éjszakája.

Sok ember számára az éjszaka ijesztő. Nem lehet látni, hidegebb van, védtelennek, sérülékenynek érezhetjük magunkat a sötétben.

Mások számára az éj varázslatos. Tompul a látás és élesedik a többi érzékszerv, elcsitul a világ és meghallhatjuk a saját gondolataink hangját, eltűnnek a nappal korlátai.

Az éj azonban, ha kedveljük, ha nem, újra és újra eljön. Nem csak fizikailag. Egyre nagyobb népszerűségnek örvend mostanság a pozitív életszemlélet, az optimizmus hirdetése, a pszichológiában éppen úgy, mint a mindennapokban. Trendi lett az élet napos oldalát nézni. Meg persze kellemes és kényelmes. És ezáltal könnyű is átesni a ló túlsó oldalára, ahol már csak a jó rezgések, pozitív megnyilvánulások, és életimádás lehet jelen, az van jutalmazva, pozitívan visszaigazolva a társadalom részéről – nézzük csak meg a közösségi médiát.

Pedig az éj mindenki életében ott van. Fájdalom. Veszteség. Harag. Bűntudat. Családi problémák, párkapcsolati sérelmek, szülői nehézségek, karrierrel kapcsolatos kétségek, megélhetési aggodalmak. Mindenkit körbevesz a maga személyre szabott éjszakája, akkor is, ha nem akarunk róla tudomást venni. S mivel az erről való megnyilatkozás nem annyira népszerű, így sokan egyedül is maradnak a negatív érzelmeikkel.

Én az egyensúlyban hiszek. Abban, hogy annyira tudjuk megélni az élet ajándékait, pozitív dolgait, apróbb és nagyobb örömeit, amennyire képesek vagyunk magunkat beleengedni és átvezetni a sérelmeken, negatív dolgokon, kisebb és nagyobb fájdalmakon és veszteségeken. Nem létezik egyik a másik nélkül. Ha nem akarjuk megélni a fájdalmat, ha menekülünk előle, tompítjuk vagy elzárjuk a lelkünk egy zugába ahelyett, hogy szembenéznénk vele, akkor tompul a pozitív oldal is. Részlegesen érzésteleníteni a lelket nem lehet, az csak mindkét irányba működik.

Mindannyian megérdemeljük, hogy boldognak, értékesnek, szerethetőnek érezhessük magunkat, és jól legyünk az életünkben. Ehhez azonban szükséges az, hogy felvállaljuk az elakadásainkat, fájdalmainkat, félelmeinket és dolgozzunk velük. Ennek a folyamatnak is megvan a maga szépsége, és emberileg nagyon sokat tesz hozzánk.

Az éjszaka gyönyörűsége abban rejlik, hogy nem vagyunk benne egyedül, még ha a sötétségtől nem is látjuk a többieket. A fájdalmaink, és azoknak okai éppen úgy univerzálisak és emberiek, mint az örömeinké. Merjünk egészek lenni, merjük megélni az örömöt éppen úgy, mint a szomorúságot. Ha megtanuljuk átélni a fájdalmainkat, kissé ellentmondásosan hathat talán, de boldogabbak leszünk hosszútávon.

Találkozz az éjszakával. Ha szükségét érzed, akkor kérj hozzá segítséget. Páratlan utazás, aminek nekivághatsz így. És ne felejtsd el, a leghosszabb éjszaka is véget ér egyszer. Ez is.