Eldöntjük, hogy változtatunk valamin, majd megtesszük és kész. Ennyi az egész, igaz? Ennyi kell ahhoz, hogy megszabaduljunk rossz szokásoktól, beépítsünk jó szokásokat, vagy egyszerűen csak bármin változtassunk az életünkben. Akaraterő kérdése csupán az egész. Akkor miért van az, hogy oly sok ember ragad meg olyan szokásokban és helyzetekben, melyek cseppet sem előnyösek a számukra? Miért olyan nehéz változni és változtatni? A transzteoretikus modell a változtatás egyes lépéseit hivatott leírni, ahogy ezeken az emberek keresztül mennek. Mivel ezt a modell már megtette, így én nem tervezem ezt megismételni, inkább az emberi oldalára, az elmélet és az élet között húzódó szakadékokra és azok feltöltésére, illetve önmagunk tiszteletére és támogatására szeretnék rávilágítani a következő napokban, mely elvezethet a változáshoz.Mert változni kényelmetlen. Változni rizikós. Változni félelmetes. Ugyanakkor a változáson keresztül vezet az út a fejlődéshez, a másképp csináláshoz, ahhoz, hogy úgy alakuljanak a dolgok, ahogy nem is terveztük, mert az elején még el sem tudtuk képzelni, hova juthatunk el. Arról szeretnék írni, hogyan lesz az elméletből gyakorlat, a szögletes számokból egy gördülő, élő erő, tökéletlen, emberi, egyedi és mégis olyasmi, melyen mindannyian keresztül megyünk és amely a kulcs lehet egy boldogabb, elégedettebb, kiegyensúlyozottabb élethez. A következő napokban a változás egyes szakaszairól lesz szó.
- Nincs problématudat
A változás legelső része az, amikor még nem is tudjuk, hogy változtatni szeretnénk. Ebben a szakaszban általában a környezetnek van főleg szenvedésnyomása, a személy maga még sokkal inkább az adott viselkedés előnyeit látja, mint a hátrányait. Sokszor hangzik el, hogy akaraterő és motiváció a nyitja a változásnak, de elfelejtünk mögé nézni, hogy mi is szüli ezeket? Legtöbbször a szenvedés. A kényelmetlenség. Az, mikor már sokkal jobban nyom minket egy szokás, mint amennyi hasznot hoz, akkor kezdünk el azon gondolkodni, hogy változtatni kellene. A változás és változtatás mozgatórugója sokszor az, hogy nem bírjuk már elviselni a kialakult helyzetet a maga valójában és ezért lépni kell. Mert a szokás és ismerősség nagy úr, kutatások szerint sokkal nagyobb, mint azt hisszük. Biztonságérzetet adnak. A kiszámíthatóság illúziója pedig sokat megér nekünk. Egészen addig a pontig, amikor vagy történik valami változás az életünkben és az egészségünkben, amiért nekünk is változtatnunk kell, vagy a szenvedésnyomás válik elég elviselhetetlenné ahhoz, hogy lépjünk. Nem túl lírai, de csak azért nem, mert a motivációt elsősorban nem a nemes-jeles emberi jellemzők szülik, hanem a rideg valóság karcossága. Ettől még ez a folyamatrész is gyönyörű. Itt még csend van. Aztán beleesik a sima víztükörbe egy kis kövecske – és elindul valami.
2. Felismerés
Üdvözlet a második szakaszban, a felismerés szakaszában, ahol a legtöbbet vesztegelünk. Olykor egy egész életet. Itt, amikor tudjuk, hogy mi a baj, tudjuk, hogy miért baj, és mégsem mozdulunk a cselekvés felé. Vívódunk. Egyfelől, a viselkedés, amit meg akarunk változtatni, fontos funkciót tölt be az életünkben, ha tetszik, ha nem – nem véletlenül vállaljuk a vele járó megannyi hátrányt. Valamiért jó nekünk, szolgál minket, szükségünk van rá. Félelmetes elhagyni, még ha a napnál is világosabb, hogy nem válik hasznunkra hosszútávon. Érdemes elgondolkodni azon, mi lehet ez a funkció. Ugyanakkor, ha megpróbáljuk elhagyni, az kihívás, kényelmetlen, kellemetlen lehet, ha pedig nem sikerül, azt maradék önbizalmunk is megsínyli. Hirtelen sok vesztenivaló tűnik fel a színen, és ezért dilemmázunk. És ha nem vigyázunk, meg is rekedünk ebben a stádiumban. Pedig oka van, ha változtatni akarunk. Nem szabad elfelejtenünk ugyanakkor, hogy a felfogásunktól függ, mennyire rizikós ez a döntés: lehet egy kaland is a változás. Ha sikerül, szuper, ha nem, akkor is tanultunk és tapasztaltunk rengeteg új dolgot. Még ha nagy változásról van is szó, nagyon ritkán segíti a motivációt, ha véresen komolyan vesszük a dolgokat. Próbáljunk meg nyitottak és kíváncsiak maradni afelé, ami új és ismeretlen, és tudjuk, tényként könyveljük el, hogy lesznek nehézségek és visszaesések, de ezek csak annyira ráznak meg minket, amennyire engedjük, és tovább lehet lépni. Próbáljunk meg jó barátai lenni önmagunknak, elnézni, ha félünk a változástól, de kedvesen és kitartóan aprókat lökdösni magunkon, hogy legalább belekukucskáljunk az előttünk lévő szakadékba, ha már egyszer látjuk, hogy ott van. És hagyni tudatosulni, hogy dolgunk van ezzel, és el kell kezdenünk felkészülni a változtatásra.
3. Felkészülés a cselekvésre
A viselkedésváltozás harmadik fázisa, amikor a személy felkészül a változásra. Információt gyűjt, mérlegel, izgatottan és lelkesen tervez. A tudással és a megvalósíthatóság érzésével nő az önbizalom és a hit, hogy a változás lehetséges. A banánhéj, melyen sokan elcsúsznak itt, az, hogy a végeredményre függesztik a tekintetüket. Milyen lesz az élet, ha lefogytunk, ha letettük a cigit, megszereztünk egy képesítést, boldog párkapcsolatot létesítettünk, családot alapítottunk, megerősítettük a testünket és társai. Pedig a való élet azt mutatja, hogy a dolgok ritkán alakulnak éppen úgy, ahogy tervezzük. Túl sok az ismeretlen tényező útközben. Úgyhogy amíg a motiváció beindítására jó eszköz a célnak az elképzelése, addig a felkészülésnél érdemes egy kicsit közelebbre tekinteni a jövőbe és talán picit realisztikusabban is, ha lehetséges: mik azok a dolgok, amik segíthetnek a változás rögös útján, és mik hátráltathatnak? Mit fogok tenni, ha nehézségekbe ütközöm? Kire támaszkodhatok? Hogyan támogatom magam ezen az úton? Hol vannak a buktatók és hogyan kerülöm ki őket vagy megyek át rajtuk? Talán az efféle tervezgetés nem olyan élvezetes, mint a cél elérése utáni életről való fantáziálás, de jóval megnöveli az esélyét annak, hogy eljutunk oda. Mert valószínűleg nem lesz sétagalopp az út addig, de értékes dolgokat az élet másképp nem is szokott adni. Felkészülni, vigyázz, rajt!
4. Cselekvés
A viselkedésváltozás negyedik szakasza, maga a cselekvés, vagyis amikor aktívan változtatunk az életünk bizonyos részletein. Mostanság népszerű az az elmélet, hogy 21 nap alatt be tud épülni egy új szokás, de a gyakorlat azt mutatja, hogy a hat hónap egy reálisabb perspektívának tűnik. Ebben a szakaszban igazából sok lírai, leíró dolog nem rakható a történethez, mivel ez az a rész, amiről mindig mindenki beszél, hogy mit, mikor, hogyan érdemes változtatni. Én egyetlen dolgot fűznék bele ebbe a média és marketing által gazdagon átszőtt dologba: érdemes észben tartani, hogy az életben ritkán történnek úgy a dolgok, ahogy tervezzük, így a cselekvés szakasza is valószínűleg tartogat meglepetéseket – nem árt rugalmasan alkalmazkodnunk. Egy ilyen – nagyon gyakori és teljesen természetes velejáró – a visszaesés, amiről legközelebb lesz szó. De, aki változtat, annak jár önmagától egy vállonveregetés, mert megpróbálja. És az mindig egy elhagyhatatlan lépés, igazán, szívből megpróbálni valamit, felvállalva, hogy ha nem sikerül, akkor is megy tovább az élet. Ha pedig igen, nos, akkor meg még talán könnyebb, újabb, színesebb is lesz.
5. Fenntartás
Viselkedésváltozás ötödik szakaszát Fenntartásnak nevezzük. Tapasztalataim alapján a zsonglőrködés jobb kifejezés lenne erre. Mert általában nem egy stabil, nyugodt időszakról beszélünk, hanem sokkal inkább egy próba-szerencse, újdonságokkal, meglepetésekkel, apró sikerekkel és apró kudarcokkal teli időszakról, mely kihívásokkal van tele. Ami egyszerűbbé teheti ezt a részt, az az, ha emlékeztetjük magunkat, miért kezdtük el ezt az egészet, mindamellett szem előtt tartjuk, hogy valamit magunkra erőltetni hosszú távon káros, így érdemes megpróbálni úgy alakítani a napokat, hogy abban örömöt, pozitív megerősítést és apró jutalmakat is belevegyünk. Ez segíti az akaraterő újratermelődését, mely a nehezebb időszakokban kulcsfontosságú tud lenni. Annyiszor írtam már, és érzem, ahogy cséplem elfelé, de megkerülhetetlen: toleránsnak, elfogadónak érdemes lenni a tökéletlenségeinkkel és hibáinkkal és hogy nem minden alakul úgy, ahogy azt tervezzük. Mindezzel együtt is lehet tartós, fenntartható, pozitív és élvezetes változtatásokat véghezvinni az életünkben, és ez a lényeg. Tartsuk szem előtt, hogy hosszútávra tervezünk és játszunk, de az is mindennapokból áll össze, és boldogabb és sikeresebb mindennapjaink lehetnek, ha nem beletörjük magunkat a változásba, hanem eszközként használjuk arra, hogy törődjünk magunkkal.
6. Befejezés
Elérkezett hát a viselkedésváltozás legutolsó fázisa, a befejezés. Akkor tekinthetünk befejezettnek egy viselkedésváltozást, amikor a személy már minden helyzetben érzi, hogy a korábbi viselkedés nem kívánatos volt. Állandósul az önkontroll és nem történik visszaesés akkor sem, ha olyan dolgok történnek, amik korábban kiváltották a megváltoztatott viselkedést. A viselkedésváltozás kezdete óta eltelt több, mint hat hónap, új szokásrend, megküzdési módszerek, önkép és felfogásmód alakult ki és szilárdult meg. Ezen a ponton fontos megállni, és elismerni magunknak mindazt az erőfeszítést, melyet tettünk az út során. Jöhetnek új kihívások, mehetünk magasabbra és messzebbre, hisz ez a fejlődés természetes útja. De mégis érdemes gratulálni magunknak és tudatosítani, hogy hálásak vagyunk mindazért, amit megtettünk önmagunkért és a fejlődésért és amit mások megtettek értünk. Így lesz teljes az út, ha visszatekintünk rá, mikor a végéhez értünk.A viselkedésváltozásról szóló transzteoretikus modellről (TTM) szóló írások végére is értünk ezáltal, de aggodalomra semmi ok, folytatjuk mással, hisz az emberi lélek és annak kalandjai egy kifogyhatatlan téma 
Pszichomókus 